Kávézz otthon - nyolcadik rész

Szerző: Edina

Tejhab, latte art, barista szív

A kávékészítés művészet. Méghozzá igen összetett művészet, hiszen ahogy már eddig is láthattátok, több ágazata is van. Rengeteg finom mozdulat, odafigyelés jellemzi a filter kávék elkészítését, a kávé pörkölését, egy espresso megszületését – erről még a későbbiekben sok szó esik majd – és egyes eszközök már önmagukban is gyönyörűek.

Mégis az egyik legismertebb kávé művészeti forma a latte art, vagyis a tejkrém. Számomra kifejezetten sokat jelent, hiszen négy évvel ezelőtt, 2016-ban a Latte Art Magyar Bajnokságon indultam. Olyan kollégákkal versenyezhettem, akik napi szinten több száz alkalommal is elkészítették a saját mintájukat, igazán meghatározó élmény volt számomra. Ez egy olyan része a kávékészítésnek, ahol szó szerint érthetem, hogy bele teszem szívem-lelkem. Hatalmas örömmel tölt el minden egyes tejes ital elkészítése után, amikor Ti, kedves Vendégek, gyönyörködtök abban, amit elétek teszek. Egy fényes, buborékmentes szívecske, tulipán vagy rosetta. Vagy egy személyre szabott bendzsó, nyuszi esetleg pulyka.

Bár rengeteg gyakorlás és elszántáság az alapja, mint minden készség esetén, pontosan ezért mindenki számára elérhető. Egy egyszerű eszköz segítségével bárki készíthet otthon tökéletes tejhabot, ha eleget gyakorol, egyszer csak ráérez majd. 

És ha kérdésetek lenne, keressetek bátran bennünket! 

Tejhab

A tökéletes tejhab, vagy más néven tejkrém legkönyebben olyan kávézókban elérhető, ahol igazán odafigyelnek arra, hogy tökéletes italokat szolgáljanak fel. Egy kávéházi nagy géppel és egy kis gyakorlással szinte gyerekjáték. 

Persze otthoni tejhab készítés esetén nem áll rendelkezésünkre egy gőzkazán. Viszont egy könnyen elérhető eszköz, a French press segítségével igazán kiváló minőségű tejhabot készíthetünk.

Tej melegítés és habosítás

Melegíts megfelelő mennyiségű tejet 65℃ fokra. Mi egy latte és egy cortado elkészítéséhez 2dl-t használtunk.

FONTOS! Amennyiben a French press valamelyik része fém, használj egy másik bögrét vagy kancsót ha mikroban melegíted.

Öntsd a tejet a French press-be és óvatos mozdulatokkal habosítsd fel. 

TIPP: Ahogy a szűrőt mozgatod fel-le, arra figyelj, hogy mindig éppen a tej szintjéig emeld, és ne fölé. Így elkerülheted a nagy buborékokat.

 

Latte art készítés

Latte art öntéshez a French press nem igazán alkalmas, ezért, ha szívecskét vagy bármilyen más latte art alakzatot szeretnél a kávés italodra, használj hozzá tejkiöntőt.

Ez egy egyszeri beruházás, ami szerintünk megéri. Kérdezz bátran, segítünk választani. A továbbiakban néhány mintát is hozunk majd nektek, és még több tippet az otthoni tökéletes tejkrém készítéshez. Például, hogy hogyan tudod elérni, hogy fényes legyen a felszíne.

Tejes italok

Íme néhány alap ital, amikkel sok helyen találkozhatsz:

Cortado: 30ml espresso + 70ml gőzölt tej
Cappuccino: 30ml espresso + 120ml gőzölt tej
Latte: 30ml espresso + 170ml gőzölt tej
Flat white: 2x20ml ristretto + 110ml gőzölt tej

Az otthoni eszközökkel nem mindig ennyire egyértelműek az arányok, de kiindulásnak megfelelő. Az egyik következő részben összehasonlítunk pár változatot.

#kávézzotthon

A Mobstery és Coffer Kávézz otthon blog részei

Az otthoni kávé készítés rengeteg lehetőséget rejt magában. Mindenkit arra szeretnénk ösztönözni, hogy kísérletezzen. Az eddigi részekben több olyan eszközt is bemutattunk, amelyekkel otthon is egyszerű kávét készíteni. Minden rész végén pár hasznos tippet is találtok, hogy mire érdemes figyelni kávé készítés közben és hogyan érdemes kísérletezni.

Sorozatunk első epizódjának szereplője az AeroPress. Amellett, hogy megmutatjuk Nektek lépésről lépésre, hogyan készítsetek vele otthon minőségi, finom kávét, Timi saját tapasztalatait is olvashatjátok.

V60

A második részben a V60 kapta a főszerepet.. Eláruljuk Nektek milyen lépéseket kövessetek, amikor ezzel készítetek kávét, illetve pár hasznos tippet, hogy hogyan formáljátok az ízlésetekre a receptet.

A következő, tehát harmadik bejegyzésben Timi feleleveníti amerikai útján szerzett kávés tapasztalatait és Pour Over kávéfőzővel készítünk Americanot.

Sorozatunk negyedik epizódjában Edina franciaországi kávés élményeit bemutató cikkével, French press-szel és egy croissant-nal igyekszünk átadni a francia reggeli érzését Nektek.

Az ötödik részben Timi elmeséli véleményét a kapszulákról, azok megjelenésétől napjainkig. Adunk pár ötletet, hogyan hozhatod ki a legtöbbet belőlük.

A hatodik eszköz amit bemutatunk nektek a Chemex. Ebben a részben Edina belemerül honnan is származik és miért így néz ki. A mi kávés italunk igazán különleges lett, erősen citrusos Mobstery Ethiopia kávénk miatt. 

Sorozatunk hetedik epizódjában Edina elkalandozik a kotyogó múltjában, és egy igazi örökséggel készítjük el Mobstery kávénkat.

Olvasd el a többi bejegyzésünket is.

Close Menu
×
×

Cart