Kávézz otthon - Hatodik rész

Szerző: Edina

Chemex - Kávé stílusosan

A Chemex hangulata tökéletesen passzol ahhoz a felfogáshoz, hogy a kávé számunkra művészet, és kísérletezés. Művészi a formatervezése, és egy vegyész-feltaláló fejlesztette ki a laborjában található kémcsövek kombinálása által. Nagyon szeretek kávét készíteni a Chemex-szel, mert már maga az eszköz látványa lenyűgöz. Igazán elegáns és különleges a formája. Már attól vidámabb leszek, ha rápillantok a polcon. Azt például tudtátok, hogy kiállítási tárgyként is találkozhattok vele?

Hogy a szépségén túl még mivel fog meg? Engem például azzal, hogy igazán tiszta, szűrt ital lesz a végeredmény. A V60-hoz hasonlóan, ez is egy ’átfolyós’  technika, viszont a kialakítása és a filter papír vastagsága is különböző. A Chemex papírok alapvetően vastagabbak, és ráadásul több rétegben is szűrik az áztatott őrleményt. Mint ahogy mindenre, a papír hajtogatására is léteznek különböző elméletek, hogy vajon hogyan lesz a legoptimálisabb a szűrés. Mi a klasszikus verziót használtuk, amikor a levegőztető felöli oldalon három, míg a másik oldalon egy réteg papír van. Ez tulajdonképpen azt eredményezi, hogy például egy V60-hoz képest sokkal több olajat szűr ki a készítés során.

Az egyik kedvenc részem, amikor az elkészült italt egy rövid ideig pörgetjük a Chemex-ben, olyankor igazán gyönyörű. Egy reggeli napfényben tündöklő teraszon abban gyönyörködve, ahogy a napsugarak átszűrődnek a kávén máris boldogabb vagyok.

Chemex

A Chemex-et egy német vegyész-feltalálónak, név szerint Peter Schlumbohm-nak köszönhetjük. Időt álló formája mindig felhívja magára a figyelmet. Alapvetően egy átfolyós technika, tehát nyomás és tartós áztatás nélkül kaphatunk egy tiszta és selymes italt.

Előmelegítés és kávé őrlés

A Chemex papírt úgy helyezd a tölcsérbe, hogy a levegőztető – vagy kiöntő – járat oldalán legyen három rétegű. Nagyon fontos, hogy jól áztasd át a papírt, és ne hagyd kihűlni, ez a vastagsága miatt most talán még fontosabb. A V60-hoz képest valamivel durvább őrleményt válassz, mi ebben a receptben 19g-ot használtunk.

Blooming

Indítsd el a stoppert, amit csak akkor állíts le, amikor az ital elkészült. Önts körülbelül 40g 92℃ fokos vizet egyenletesen az őrleményre és várd meg, amíg elkezd repedezni a teteje. Itt kezdődik az extrakció. 

Felöntés

Majd önts rá további 140g forró vizet továbbra is egyenletesen, kör-körös mozdulatokkal. Azért gramm a víz mértékegysége, mert így azt könnyen mérheted mérleg segítségével. Amikor az elején elindított stoppered 1:30-nál jár önts rá újabb 140g 92℃ fokos vizet, ezzel 1:17-hez lesz a kávé víz arány.

Levegőztetés

Amikor elkészült az ital, vedd ki a papírt az őrleménnyel óvatosan, vedd a kezedbe a kancsót, és pörgesd körülbelül egy percig. Tényleg gyönyörű látvány, és közben az illatát is jobban fogod érezni. 

Pár hasznos tipp

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a legjobb módja  a fejlődésnek a kísérletezés és a tapasztalás. Rengeteg lehetőség nyílik a Chemexnél is az arányok és felöntések változtatására. 

Amire figyelj ennél az eszköznél, hogy ne hagyd, hogy a papír rátapadjon a Chemex levegőztető részére (az a rész, amit a kiöntéshez is jól tudunk használni), mert az okozhat meglepetéseket, ha nem tud szabadon távozni a levegő, amit a kávé kiszorít.

Valamint legyél türelmesebb, hiszen a vastag papír miatt tovább tart, mire a víz átfolyik. Nem feltétlenül éri meg csak azért durvább őrleményt használni, mert nem folyt le három és fél perc alatt. Kísérletezz, kóstolj, és jegyezd fel az eredményeket.

Olvasd el a többi bejegyzésünket is.

Close Menu
×
×

Cart